Karády

A nyolcvanas években valamikor, egy szép őszi délutánon Lajos  barátommal a Pesti Műsort fürkészve felfedeztük, hogy a Filmmúzeumban egy Karády filmet vetítenek. (Hoppá!) Még soha életünkben nem láttuk -nem láthattuk- a híres dívát, ezért különös izgalom lett úrrá rajtunk. Ráadásul (óh, istenek anyja ne hagyj el!) a film írója egy betiltott író: Zilahy Lajos. Ezt meg kell néznünk!!! A film címe: Valamit visz a víz. Már előre imádjuk az egészet: betiltott író betiltott művéből a hosszú évtizedeken át méltatlanul feledtetett film-nagyasszony- sex szimbólum főszereplésévél egy legálisan megnézhető film -ez több volt, mint amit egy cuciban (Tódor János kedves szava a szocializmusra) szocializálódott ifjú filmfaló álmodhat. Nagy volt a tömeg a sok (cuciban szoci...stb) rajongó próbált jegyhez jutni. Talán Lajosnak meg is kellett környékeznie egy filmes ismerőst a jegyhez jutáshoz? Ez most már teljesen indifferens. A lényeg, hogy bementünk. És néztük. És néztük...Lajos néha megkérdezte, hogy a két nő közül (két ugyanolyan jelentőségű női szerep van a filmben, mint mondjuk a Vágy villamosában -szerintem hajaz is rá picit) melyik a nagy Karády? Gyanítottam -a róla látott képek alapján-, hogy a széles fejű, de Lajos nem hitte el, csak becsszóra.

És vége lett. És kijöttünk. Csalódottak és szomorúak voltunk. Lajos még mindig nem volt hajlandó beletörődni, hogy a szélesfejű trampli, aki oly nagy tehetségtelenséggel alakította a partra vetett vampot: Karády Katalin. Tán sírt is egy picit (oly nagy volt benne az elvárás és az indukált vágy) Egy közeli presszóban gyorsan megittunk pár felest, amitől sikerült magunkhoz térni az elvesztett illúziókból és Lui csak annyit mondott ( a mély csalódás és az örök népművelő hajlam egyszerre munkált a mondatban ):" Talán nem véletlenül volt betiltva..." Én meg -ennyi év távlatából- azt hiszem: a nimbusz valami sokkal nagyobb dolog, mint a tehetség.

merrehányóra

http://www.ohp.cz/city.cesky_krumlov.hu.html...ha kinyitom a gépem (Rozikám intézte így nekem, mert ismer kicsit) azonnal megtudom, hány fok van és esik- e valami Budapesten, Veszprémben, Prágában és Cesky Krumlovban.

minők

Azt hallom jól értesült körökből, illetve azt igazolják a statisztikák, hogy a színházi közönség nagy része nő (nem: növekszik, hanem nő-nemű) és a könyveket is nők olvassák. Ők járnak operába és viszik a gyerekeket mindenféle kulturális rendezvényre . Kiállításokat néznek, megjelennek társadalmi összejöveteleken. Érdeklődést mutatnak a jövő, az ezotéria, a vallások, kultúrák és más emberek élete iránt. Foglalkoznak a Földdel, a fenyegetettséggel, a véggel... Fontos számukra mindez, mint a gyermeknek a játék.

Fontos. De csak a jövő fogja igazolni a játék komolyságát.

Pierre August Renoir

Nézd meg a kezeit szegény drágának! Egy festő ilyen betegséggel! Az ember sírni tudna.

..."s az ember célja e küzdés maga"

Ifjan és üdén (kicsit -persze- hülyén) a betegségekre és fogyatékosságokra , de még a balesetekre is úgy gondolunk, mint ami kizárólag csak másokkal fordul elő. A szinte törvényszerűen bekövetkező öregkori bajokra meg úgy, hogy "á, ilyen marha sokáig (harminc után) mi amúgy se akarunk élni, nem is értjük mások, a vén harmincon túliak minek erőltetik a dolgot" - tehát ezek sem érdekelnek minket. Aztán valahogy a nagy harmincadik szülinapi bulit is túléljük valahogy. Meg az azt követő rémes többit is szinte értetlenül, hogy még mindig itt vagyunk és elviseljük az elviselhetetlent, hogy: a szomszéd gyerekek tizenévesek lettek és úgy néznek ránk, mint egy matuzsálemre, a barátaink gyerekei csókolomot köszönnek (vagy inkább semmit, mert nagyon tanácstalanok látva a "fiatalos" külsőd és a trendi cuccokat rajtad, meg ha még jópofizol is és szinte olyan vagy, mint egy ember...!)és a környezeted, a családod elvárja és sürgeti, hogy felnőttként viselkedj:menj férjhez, nősülj meg, alapíts családot ,( a csajoknál ráadásul még ott ketyeg az a rohadt biológiai óra is: tiktaktiktak!!!)a családról gondoskodj szépen, tartsd el és mindent rendelj ennek alá, felelj meg, ne pofázz vissza,alkudj meg , lépj előre a ranglétrán,valósítsd meg magad gyorsan,mert az idő sürget, "küzdj és bízva bízzál"és közben mosolyogj, ne veszítsd el a türelmedet,ne hívd ki a sorsot magad ellen, szóval próbálj meg szembenézni ezzel az egész felelős magatartással és ha ez sikerül anélkül, hogy beledöglenél a vállalásba óhatatlanul jönnek azok a bizonyos bajok, amiket annyira nem akartál tudomásul venni éveken át. És van belőlük bőven. A fentiek mellett ott van az állati emberbarát környezet, ami, ha túl is élted az összes stresszt és megaláztatást gondoskodik róla, hogy tönkretegyen, vagy elvigyen valami hiánybetegség, vagy egy autoimmun betegség.vagy az ezek elleni gyógyító módszerek mellékhatásai (oppá!). A számítógépem háttérképe Pierre August Renoirt a csodálatos francia impresszionistát jeleníti meg. Egy önarcképet, amit akkor festett, amikor már nagyon beteg volt: arthritises volt, mint én .Így élte az utolsó harminc évét. És sokat festett! Az ecsetet, -a betegség miatt deformálódott keze miatt -  már nem tudta megtartani, ezért egy ronggyal hozzákötözte és így festett.Megnéztem a róla készült fotókat és az tűnt fel, hogy amíg viszonylag fiatal (kb.50-55 éves lehetett) szégyellte fogyatékosságát és eldugta kezeit a zsebébe, vagy a háta mögé (mint anyukám, aki szintén ebben az átkozott kórban szenvedett) de később már nem bánta, és szinte hivalkodóan előtérbe helyezte kezeit és nagyra dagadt térdeit. Érdekes az a kép, ahol másokkal együtt ,családi körben látható: már botra támaszkodik, kezei eldeformálódtak és mintha a családban elfoglalt helye és megbecsültsége nem igazán felelne meg a világban méltán elfoglalt magas helyének és a közmegbecsülésnek .Hiába, no: egy nagybeteggel élni csapás, akárki is az a beteg.

női oldalam: Right drawing

női oldalam: Right drawing

Tiszta Amerika